Hungarian flagEnglish flag
1191 Budapest, Földváry u. 2.
info@meter.hu +36 1 282 9896
Transmille
2015-02-10

transmilleA Transmille céget 1995-ben alapította James Bailey és Stuart Hopkins. Először UKAS akkreditált kalibrálási szolgáltatásokat nyújtottak, majd kalibrátorok tervezésébe és gyártásába fogtak, kihasználva az alapítók és a csatlakozó munkatársak tervezői tehetségét és gyakorlati tapasztalatát. Kitűnő teljesítményüket mutatja, hogy évek óta sikeresen állják a versenyt az igen komoly („multinacionális”) konkurenciával szemben is.
A C+D Automatika Kft. saját akkreditált kalibráló laboratóriumának referencia kalibrátorait is a Transmille gyártotta és kalibrálja újra évente. Saját tapasztalatunk tehát, hogy a kalibrátorok több éves használat után is hibátlanul működnek, bírják a (szó szerint) mindennapi „strapát”.
A Transmille időközben kialakult óriási reputációjának eredménye, hogy képesek a folyamatos fejlesztésre: 2013-ban jelentek meg a világ első (és kategóriájában ezidáig egyetlen) valóban hordozható multifunkciós kalibrátorával (1000A típus), melynek kompakt, laboratóriumi, az asztalon igen kis helyet elfoglaló kivitele (1000B) is elérhető.
Az ergonomikusan megtervezett készülékekkel eleve kényelmes és gyors a kalibrálás, de ha a Pro-Cal szoftvert is beszerzik hozzájuk, a munka nagy része automatizálható, s a kalibrálásokhoz szükséges idő drámaian lecsökkenthető.
A Transmille okosan használja az internet lehetőségeit is: a termékeivel kapcsolatos videók (esetenként több nyelven is) megtekinthetőek YouTube csatornájukon.

Transmille termékkínálatunk:

Sokfunkciós kalibrátorok
(Kalibrátorok többféle mérőeszközhöz)
  Villamos biztonságtechnikai mérőműszer kalibrátorok

multiproduct_calibrator

electrical_test_calibrator

3000A sorozat ( 8 / 25 / 50 ppm): sokfunkciós kalibrátorok
iconTermékbemutató video (angol nyelvű)
AC/DC/hőmérséklet/lakatfogós mérők, oszcilloszkópok, tápegységek, optikai fordulatszámmérők, nyomásmérők, stb.
3200A: villamos biztonságtechnikai műszer kalibrátor
icon Termékbemutató video (angol nyelvű)
Szigetelésmérő (max. 15 kV, opcionális), RCD vizsgáló digitális érzékeléssel, hurokellenállás mérők, készülékvizsgálók, szigetelés és átütés vizsgálók
   
Ultrakompakt kalibrátorok Precíziós multiméterek
ultracompact_calibrators precision_multimeters
1000-es sorozat (80 ppm): könnyedén hordozható kalibrátorok
iconTermékbemutató video (angol nyelvű)
Új, jelenleg páratlan, rendkívül kis méretű, mégis teljes szolgáltatást nyújtó kalibrátorok állandó külső munkákra, vagy a laborba.
8000-es sorozat ( 4 / 9 ppm): precíziós multiméterek
iconTermékbemutató video (angol nyelvű)
Profi konstrukció: 30 A-es árambemenet alapkivitelben, beépített elektrométer, PRT / TC hőmérséklet és DC teljesítmény mérés.
   
Hordozható ipari kalibrátorok
Laboratóriumi szoftver 
transportable_calibrators software
9000A sorozat
iconTermékbemutató video (angol nyelvű)
Robusztus felépítésű, ipari / terepi kalibrátorok, fémtömb termosztát ill. infravörös hőmérséklet kalibrálási opcióval (a 3000-es sorozaton alapulóan).
PROCAL
iconTermékbemutató video (angol nyelvű)
PROCAL-TRACK
iconTermékbemutató video (angol nyelvű)
A laboratórium munkájának irányításához a készülékek behívásától, érkezésétől, a kalibráláson át, a szállításig, számlázásig.
   
Háztartási készülék vizsgálók (PAT) Precíziós etalonok (referencia források)
pat references
2080   Vizsgáló doboz
5080   Telepes PAT
6080   Telepes PAT
6080+ Továbbfejlesztett telepes PAT leltár vezetéssel
3000ZR  Precíziós Zener feszültség referencia
3000CS  Precíziós áram-sönt dekád
3000RS  Precíziós ellenállás etalon
2090      Programozható ellenállás dekád
8500    Kis termo-feszültségű mérőhely átkapcsoló (szkenner)
   
UKAS kalibráló laboratórium Angliában  
calibration
UKAS mérési képességek
További lehetőségek: hőmérséklet, páratartalom, nyomás, nyomaték

icon Tovább a gyártó honlapjára