Hungarian flagEnglish flag
1191 Budapest, Földváry u. 2.
info@meter.hu +36 1 282 9896
Anglia - Ukrajna
2012-06-20

angol_zaszlo                               ukran_zaszlo

1          -        0

Búcsút vettünk a rendezőktől, Ukrajna is kiesett.
Ebből következik, hogy Anglia is továbbjutott a "D" jelű négyesből, méghozzá az első helyen az ukránok egygólos legyőzésével.
Nem indult jól a mérkőzés, mi több, az első félidő kifejezetten unalmasra sikeredett. Az első 20 percben néhány távoli ukrán kísérletet láthattunk, angol részről pedig kapuralövés sem esett. Már a 30. percben nyolc lövést eresztettek meg az ukránok, ebből három találta el a kaput, angol oldalon még mindig nulla volt ugyanez a szám. A félidő végén nem beszélhetünk igazán helyzetről, bár legalább Anglia négyszer megpróbálkozott kapura lövéssel, ebből egy volt pontos.
A második félidő már valamivel jobb volt. Az angolok megnyomták az elejét és sikerült is megszerezniük a vezető találatot Rooney révén, aki Piatov hibájából tudott az üres kapuba fejelni. Nagy kapushiba volt!
A 62. percben nagy bánatunkra a magyar bírói csapat hibázott nagyot, ugyanis Milevszkij gólját Terry már a gólvonal mögül kanalazta ki, a gólbíró, Vad II István pedig nem jelzett találatot. Lehet, Kassaiék nem kapnak több meccset ezen az EB-n.
Ukrajna 18 méternél közelebbről nem is igazán próbálkozott kapura lövéssel, igazi akciót még Sevcsenko beállása után sem vezettek, mezőnyfölényük ellenére. Az ukránok tehát egy percig sem álltak továbbjutásra, Anglia pedig Olaszországgal találkozik majd a negyeddöntőben.

 

-L@szti-